#történelmi egyházak



Leleményes jogcímeken dőlt a pénz az egyházakhoz a járvány alatt
 

Leleményes jogcímeken dőlt a pénz az egyházakhoz a járvány alatt

Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak. Jutott az állami milliárdokból újabb templomfelújításokra és a lelkészek jövedelemkiegészítésére, valamint számos ingatlan tulajdonjogát is megkaphatták a járvány alatti törvénykezésnek köszönhetően.


Élet menete: idén először szólalnak fel együtt a történelmi egyházak vezetői
 

Élet menete: idén először szólalnak fel együtt a történelmi egyházak vezetői

Vasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút - Deák tér - József Attila utca - Széchenyi tér - Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik meg. Először szólnak az emlékezőkhöz közösen a történelmi egyházak képviselői.

MTI MTI






A Fidesz és a Hit Gyülekezete: elásták a csatabárdot
 

A Fidesz és a Hit Gyülekezete: elásták a csatabárdot

A Fidesz és a Hit Gyülekezete hosszú mosolyszünetének vége azt jelenti: mindkét oldal felismerte, hogy eddigi egyházpolitikai koncepciója elavult. A korábban SZDSZ-párti „hitgyüli” rájött: ha tömegméretű, populáris népegyház akar lenni, nem kötheti magát egyik demokratikus oldalhoz sem. Ugyanígy a Fidesz is belátta, centrumpozíciójú gyűjtőpártként nem favorizálhatja szűkkeblűen csak a hagyományos keresztény felekezeteket. Nyitni kell másfelé is.




A Hit Gyülekezetéből is történelmi egyház lehet
 

A Hit Gyülekezetéből is történelmi egyház lehet

Bekerülhet a vallási szervezetek "elitklubjába" a sokáig fekete bárányként kezelt Hit Gyülekezete. Várható, hogy az egyházi törvény módosításának következményeként kibővül a történelmi egyházak köre - írja az Index.

Index Index